1–12 termék, összesen 22 db

Kasztovszky Béla (1942. február 5., Fülöpszállás-Telekpuszta – 2016. december 10., Budapest) pedagógus- és jogászcsaládban született. 1943-ban családja Budapestre költözött. 1955-ben pályázatot nyert A jövő városa című dolgozatával. 1967-ben villamosmérnökként végzett a Műegyetemen, és mérnökként dolgozott. 1984-ben létrehozott egy videostúdiót; több száz műszaki film alkotásában vett részt.

Az ötvenes évek végétől művelte az irodalmat, eleinte verseket írt, majd egy önéletrajzi művet. Felesége biztatására kezdett tudományos-fantasztikus műveket írni, elsőként a kötetében is megjelent Musztafa c. elbeszélés első változatát. 1974-ben fedezték föl, ekkor az Írószövetség SF-stúdiójának tagja lett.

Műveit áthatja az emberi felelősség tudata. Elsősorban hőseinek belső világa érdekli, az emberi pszichikum ábrázolása iránt fogékony. Szívesen játszik az idő problémájával, de foglalkoztatja az emberiség jövője is. A látszólagos pesszimizmus ellenére alapvetően bizakodó: az emberiség teheti tönkre a Földet, de a hibáinkból okuló új nemzedék fogja megmenteni is. Írói problémalátásáról maga vall műveiben: bízik az emberi önzés leküzdésében, az áldozatkészségben.

(Forrás: Magyar Írószövetség)