

Az emberiség eddigi történetének egyik legnagyobb és legfontosabb vállalkozásába fogott bele 1957. október 4-én, az első műhold pályára állításával. Ezzel vette kezdetét az űrkorszak. Megismerkedhetünk az első rakéták megépítésétől számított űrtörténelemmel; illetve nyomon követhetjük a kezdetben csak a nagyhatalmak között zajló, de mára világméretűvé váló űrverseny lépéseit. Figyelemmel kísérhetjük a technikai fejlődés fázisait, a hold- és bolygókutatás eredményeit, a Marson feltételezett élet keresését, a Nemzetközi Űrállomás építésének részleteit. Bemutatjuk, hogy Magyarország milyen eszközökkel, és kutatásokkal járult hozzá a világűr feltérképezéséhez. Hazánkban talán először kerülnek nyilvánosságra a legtitkosabb szovjet-orosz katonai programok űrhajóinak és űrállomásainak eddig nem ismert részletei, továbbá a szerzők amerikai és orosz űrközpontokban készített eredeti felvételei. Olvasóink megismerkedhetnek a Földön túlra küldött képes és hangos üzenetek részleteivel, valamint az űrtevékenység mindennapokban tapasztalható gyakorlati hasznával is.
Oldalszám : 256
A Galaktika Boltban kedvezményesen vásárolhatja meg Magyarország vezető science-fiction kiadójának SF- és fantasy könyveit!
Ha adakozni akarsz, itt megteheted: