

(sci-fi könyv)
,,Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek." E szavakkal lépett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong. Mintegy száz évvel később, egy újabb nagy ugrásnak köszönhetően immár iparosodott az egész égitest. Bányák és gyárak mindenütt, ám a megtermelt javak nem a telepeseket gazdagítják, minden a Földet illeti meg. Ez azonban természetes, a Hold ugyanis egy ideje gigantikus büntetőtelepként üzemel. Tökéletes börtön, hiszen aki néhány évet eltölt itt, a csekély gravitációhoz való alkalmazkodásnak köszönhetően már nem térhet vissza az anyabolygóra.
A ,,holdlakók" felnövekvő új nemzedékében aztán igény ébred a függetlenségre, arra, hogy a Hold a maga ura lehessen. A Föld kormányainak ez persze nem tetszik, úgy döntenek hát, akár erővel is megőrzik fennhatóságukat. Az elszabadult indulatok elkerülhetetlenül háborúba torkollnak.
Mannie, a félkarú komputertechnikus akaratán kívül keveredik bele a politikai játszmákba, amikor a Hold legnagyobb szuperszámítógépe meghibásodik. A hiba azonban egyáltalán nem az, aminek látszik: HOLMES IV egyszerűen öntudatra ébredt, és úgy döntött, kiveszi részét az emberek függetlenségi háborújából.
Az SF első Nagymestere ezzel a Hugo-díjas regényével írta bele magát kitörölhetetlenül az irodalomtörténetbe. A Hold börtönébent három ízben szavazták az olvasók minden idők tíz legfontosabb SF-műve közé.
,,Az ő ötletei jelölték ki a mi utunkat."
- Tom Clancy
,,Egy szó jut eszembe róla: kihagyhatatlan."
- Robert Silverberg
,,Robert A. Heinlein talán minden idők legfontosabb SF-írója."
- The Science Fiction Encyclopedia
Olvass bele:
Robert A. Heinlein: A Hold börtönében
Itt olvashatja Robert Heinlein: A Hold börtönében c. sci-fi könyvéről írt ismertetőket:
| Szerző(k): | Robert A. Heinlein |
| Cím: | A Hold börtönében |
| Eredeti cím: | The Moon Is a Harsh Mistress |
| Fordító: | Bihari György |
| Sorozat: | Galaktika Fantasztikus Könyvek |
| Oldalszám: | ca. 432 pp. |
| ISBN: | 978-963-87357-8-2 |
| Méret (mm): | 125 x 205 |
| Ár: | 3290 Ft |
A Galaktika Boltban kedvezményesen vásárolhatja meg Magyarország vezető science-fiction kiadójának SF- és fantasy könyveit!
Ha adakozni akarsz, itt megteheted: