

(sci-fi könyv)
A hely- és táplálékszűkébe került emberiség szétrajzott a világűrbe, és kolóniákat hozott létre valamennyi olyan bolygón, ami csak kicsit is lakhatónak tűnt. A Prokarion ebből a szempontból nem volt éppen ideális, hiszen mérgező volt a légköre csakúgy, mint a teljes élővilága. A szükség azonban nagy úr, és a szorongatott helyzetben segítségül hívták a modern genetikát. Csak néhány apróbb módosítás kellett, és az ember alkalmassá vált a prokarioni viszonyok elviselésére.Azóta két külön telep is létesült a bolygón, árvákat gondozó szerzeteseké, valamint a bolygó páratlanökológiáját vizsgáló tudósoké. A mesterséges intelligenciák hathatós közreműködésével dolgozókutatók valami titok nyomára bukkantak, egy mitikus, magasabb rendű értelem keze munkájára a különös helyi élővilág kialakulásában, de elméleteik bizonyítására talán már nem marad idejük.Döntés született a kolonizáció felgyorsításáról, ami a Prokarion földiesítését jelenti. Pótolhatatlan kincsek vesznek el, ha nem sikerül időben megtalálni a ,,rejtett urakat".
Joan Slonczewski, a lengyel származású biológusnő, az Egyesült Államokban, egy genetikai kutatóintézet munkatársaként érdekes gondolatkísérletbe kezdett. Regényében tudományos alapossággal kidolgozott, elképesztően különleges világot tár az olvasó elé, kézzelfoghatóvá téve a felfedezés kalandját.
Eredeti cím: The Children Star
Fordító: Kollárik Péter
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Oldalszám: kb. 350 oldal
ISBN: 963 86936 1 4
Bruttó fogyasztói ár: 2370- Ft
Olvassa el Joan Slonczewski Génszimfónia című sci-fi regényének ismertetőjét:
| Szerző(k): | Joan Slonczewski |
| Cím: | Génszimfónia |
| Eredeti cím: | The Children Star |
| Fordító: | Kollárik Péter |
| Sorozat: | Galaktika Fantasztikus Könyvek |
| Oldalszám: | 350 |
| ISBN: | 9789638693614 |
| Méret (mm): | 125x205 |
| Ár: | 2370 Ft |
A Galaktika Boltban kedvezményesen vásárolhatja meg Magyarország vezető science-fiction kiadójának SF- és fantasy könyveit!
Ha adakozni akarsz, itt megteheted: