Robert A. Heinlein Ajtó a Nyárba Daniel Boone Davis sikeres feltaláló és vállalkozó, cége háztartási robotokat gyárt és forgalmaz. Aztán egyik napról a másikra kirántják talpa alól a talajt, méghozzá azok, akiktől a legkevésbé várta volna: menyasszonya és legjobb barátja esküdtek össze ellene, minden értelemben. A csalódott férfi menekülni akar a világból, ezért úgy dönt, hibernáltatja magát. Csakhogy rosszakarói mesterkedésének köszönhetően 30 évvel később koldusszegényen ébred, semmivel sem jobb körülmények között, mint amik elől elszökött. Utolsó reménysége egy lezüllött tudós, aki állítólag ismeri az időutazás titkát. Dan bosszútervet kovácsol, hogy a múltba visszatérve jobb irányba terelje életét. Az SF elsőként megválasztott nagymestere óriási hatással volt az irodalmi irányzat fejlődésére, és olyan későbbi szerzőket inspirált, mint Joe Haldeman vagy John Scalzi. Ezt a regényét mindössze 13 nap alatt írta, de népszerűsége azóta is töretlen, a Locus magazin olvasói háromszor is beszavazták minden idők legjobb SF-történetei közé. „Kötelező olvasmány.” – Brian W. Aldiss „Egyike a téma igazi mestereinek.” – Wall Street Journal

Brand : Galaktika Fantasztikus Könyvek
Zsáner : Sci-fi
Témakör : Időutazás

Webshop ár: 20% engedmény a bolti árból!

2,392 Ft

Termékleírás

Daniel Boone Davis sikeres feltaláló és vállalkozó, cége háztartási robotokat gyárt és forgalmaz. Aztán egyik napról a másikra kirántják talpa alól a talajt, méghozzá azok, akiktől a legkevésbé várta volna: menyasszonya és legjobb barátja esküdtek össze ellene, minden értelemben.

A csalódott férfi menekülni akar a világból, ezért úgy dönt, hibernáltatja magát. Csakhogy rosszakarói mesterkedésének köszönhetően 30 évvel később koldusszegényen ébred, semmivel sem jobb körülmények között, mint amik elől elszökött. Utolsó reménysége egy lezüllött tudós, aki állítólag ismeri az időutazás titkát. Dan bosszútervet kovácsol, hogy a múltba visszatérve jobb irányba terelje életét.

Az SF elsőként megválasztott nagymestere óriási hatással volt az irodalmi irányzat fejlődésére, és olyan későbbi szerzőket inspirált, mint Joe Haldeman vagy John Scalzi. Ezt a regényét mindössze 13 nap alatt írta, de népszerűsége azóta is töretlen, a Locus magazin olvasói háromszor is beszavazták minden idők legjobb SF-történetei közé.

„Kötelező olvasmány.”
– Brian W. Aldiss

„Egyike a téma igazi mestereinek.”
– Wall Street Journal

Visszhang

ekultura.hu

Additional Information

Műfaj

regény

Customers' review

5 stars 0 0 %
4 stars 0 0 %
3 stars 0 0 %
2 stars 0 0 %
1 star 0 0 %

Reviews

There are no reviews yet.

Be the first to review “Ajtó a Nyárba”

Információk

  • Cím : Ajtó a Nyárba
  • Eredeti cím : The Door Into Summer
  • Fordító : Joó Attila
  • Sorozat : Galaktika Fantasztikus Könyvek
  • Oldalszám : 220
  • ISBN : 978-615-5158-72-8
  • Ár : 2990

A szerző(k)-ről

Robert A. Heinlein

Robert A. Heinlein

1907-ben született amerikai szerző. A ’30-as évek elején indult katonatiszti karrierjét egészségügyi okok miatt föl kellett adnia, ezután fordult az íráshoz. Első elbeszélése, az 1939-es „Életvonal” magyarul is olvasható a 149. Galaktikában. Gazdag életműve az amerikai SF aranykorának egyik legjelentősebb szerzőjévé tette. Több regényét is olvashattuk már, fontosabbak ezek közül a Csillagközi invázió, az Angyali üdvözlet és A Hold börtönében, mind Hugo-nyertesek. A szerző 1988-ban hunyt el.


Wikipédia