Részlet Szélesi Sándor A beavatás szertartása  c. science-fiction könyvéből

14.

Justin szótlanul ment az apja mellett. David lassú léptekkel haladt a városháza széles folyosóján, a csupasz, szürke falak között. Emberek haladtak el mellette, különböző csomagokkal és berendezési tárgyakkal, de David nem nézett rájuk. Kint megálltak az ajtó előtt, és Davidnek nem akarózott lelépnie az utcára, csak állt és nézte a porfelhőbe burkolt forgalmat.
– Nagyon rossz volt, apa? – kérdezte Justin.
David meglepődve pillantott rá.
– Honnan veszed ezt?
– Csak láttalak, hogy milyen ideges vagy.
– Idegesnek tűntem?
– Igen.
– Még jó, hogy te ismersz. Aztán tudod-e, hogy majdnem leszakítottad rólam a ruhám, úgy kapaszkodtál?
– Bocsánat.
David a fiú vállára tette a kezét.
– Nem számít semmit – mondta. – Mindkettőnknek új a helyzet.
– És most mi van? – kérdezte Justin.
– Mi lenne? Még huszonöt évig biztosan maradunk.
A fiú arca felragyogott.
– Az jó. És maradhatunk a házunkban is, ugye?
– Még egy fél évig biztosan.
– És utána mi lesz?
– Utána? Várjuk ki azt a fél évet. Sok minden megváltozhat addig.
– Micsoda?
– Sok minden.
David elindult, és a következő saroknál belefutott Roger Wongba.
– Hogy érzik magukat? – kérdezte Wong. A férfi keleti vonásain szívélyesség ült. Korántsem tűnt olyan távolságtartónak, mint Stanley Guilden.
– Nem éppen jól – mondta David.
– Legalább őszinte – bólintott Wong. – Nagy a változás, mi?
– Elég nagy.
– Beköltöznek a városba?
– Még egy fél évig nem. És nem is igazán áll szándékomban. Ha rajtam múlik, kint maradunk.
Wong mérlegelte a szavakat.
– Nyilván jobb maguknak kint – felelt aztán. – Megszokták az egyedüllétet, mi? De nem lesz olyan rossz itt sem.
Justin felé fordult.
– Sok újat láthatsz itt, kisöreg – mondta a fiúnak. – Olyan csodákat, amiről eddig nem is álmodtál.
– Ráér még arra – mondta David.
– Nem lehet elég korán felnőni. – mondta Roger Wong Davidnek. – Sajnos nem lehet elég korán.
Megint a fiúhoz fordult.
– Felvihetlek a csillaghajóra. Még pár napig folyamatos a szállítás. Felviszlek, ha akarod, és megnézheted a bolygódat fölülről. Van kedved?
Justin az apjára pillantott, majd vissza Rogerre.
– Nincs.
– Felvihetlek a parancsnoki hídra is. Nem sok gyereknek adatik ám meg, hogy bekerüljenek egy csillaghajó parancsnoki hídjára és onnan nézzék meg a világukat. Az egész galaxist láthatod onnan. Olyan, mintha a világ tetején állnál.
– Nem, köszönöm, uram, nem – mondta udvariasan Justin.
– Hát, te tudod. Én nem hagynám ki a helyedben. Még van három napod, hogy meggondold magad!
– Sok a dolgom otthon. Etetem az állatokat és segítek apámnak.
– Te tudod – ismételte meg Roger Wong. – Én itt vagyok, bármikor megtalálhatsz.
Körbeintett és Davidhez beszélt.
– Gyorsan felhúzzuk a várost, és rendeződik itt az élet. Szerintem könnyebb lesz mindenkinek, ha hozzászoknak. Jöjjenek be gyakrabban, lesz szórakozóhely is. Söröző… Biztos hiányzott magának a sör, Mr. Whist.
– Néha – vallotta be David. – Nem állítom, hogy nem, de ha kibírtam nélküle tizenkét évet, már nem nagyon hiszem, hogy szükségem lenne rá.
– Nos, nagyon jó sör licencét hoztuk el, ha megkóstolja, vissza fog járni. Rájön a civilizáció előnyeire. És vannak szemrevaló nők is. Egészen átrendeződtek a viszonyok az utazás fél éve alatt. Vannak magányos, egyedülálló nők közöttünk szép számmal. És maga jól tartja magát.
Nyilván David izmos alakjára és napbarnított, szélcserzett bőrére célzott. És a kék szemekre, amivel a férfi a világot fürkészte.
– Köszönöm, de ez is ráér.
– A társaság sem rossz. Csupa magafajta ember. Higgyen nekem.
– A főnökük nem olyan, mint én.
– Guilden más tészta. Guilden az Guilden. Neki az a feladata, hogy egyben tartsa a telepet. Nem irigylem, és semmi pénzért nem vállalnám el azt a munkát. De a fiúk, akik itt pakolnak, akiket itt lát a gépeken, azok mind jó fejek. Kemények és kitartók. Jó barátok.
– Magának nyilván – mondta David. – Én a kinti világot ismerem. Ezt semennyire.
– Ezt készséggel elhiszem magának. Senki nincs, aki jobban ismerné ezt a bolygót. De ne legyen nagyon távolságtartó. Most már itt vagyunk, és itt is maradunk. Nincs hatalom, ami elűzhetne bennünket. Szokjon hozzá!
– Rendben. Majd igyekszem.
David biccentett és kilépett Roger mellől. Justin megfogta az apja kezét.
– Jó utat hazafelé! – kiáltotta utánuk Roger Wong.
Egy jól megrakott teherautó haladt el David és Justin mellett, és a dübörgése elnyomta Roger szavait, nem hallottak többet belőle. Mentek a széles utcán, kerülgették a gödröket. Várta őket az légicsepp.
– Büdös van – jegyezte meg egyszer csak Justin.
David igazat adott neki.

© Hungarian edition, 2009, Metropolis Media Group Kft.