Részlet Kasztovszky Béla GRIN c. science-fiction könyvéből

XIX.

A program közkeletű (habár elvileg szigorúan titkos) elnevezése: A Leggyorsabb Személyes Utazás Programja. Kegyetlen, embertelen program. Tehát csakis az ember találhatta, fejleszthette ki. Meg is tette.

Tulajdonképpen a Stellaria-széria speciális, „feszített” változata. Szintén hélium-antihélium meghajtású, tömegkompenzált gép, de… nagyon is jól kompenzált. Vagyis: borzalmas gyorsulás, iszonyatos fékezés. Ezt persze kevés földi anyag képes torzulás nélkül elviselni, legkevésbé az élő anyag. „Élő” utasa tehát nem lehet. Az utas a start előtti percekben üveg-keményre fagyasztva meghal, s a megérkezés (vagy a hazatérés) után feltámad. Ha tud.

Az előző húsz évben mindössze három, kíséreti SS szállt ki a Naprendszerből. Az első utas nélkül, a második öt patkány, a harmadik egy csimpánz utassal. Az első SS szinte azonnal, már az aszteroid-övezetben felrobbant, a második hibátlanul elment, de nyoma veszett, a harmadik pedig visszatért. A nagyközönség egyikről sem szerzett tudomást. Sebastiano Borneo azonban igen. Ő próbálta ki a negyedik Super-Stellaria űrhajót, lényegében a Naprendszeren belül. És az ő szervezete minden károsodás nélkül el is viselte azt az embertelen tortúrát. Társai azonban – többé-kevésbé súlyosan – megbetegedtek.

A program fejlesztése pedig – továbbra is a legmélyebb titokban – folytatódott. Akik ezzel foglalkoztak, valamennyien megszállott emberek voltak. Akik azt is tudták, hogy az emberi élettel nem szabad játszani. De ha egyszer majd mégis kell…

Hát ez a pillanat érkezett most el.

Milyen a sors… és persze az alkotó ember. Az első „igazi” feszített expedíció talán egyben az utolsó is lesz. Ha ez az űrkolosszus, ez a jármű-szörnyeteg most elmegy három „halott” utasával a Nito csillaghoz, és vissza is tér onnan, akkor azzal méltóképpen le is zár egy korszakot. Az emberiség valamit megint elér, de nyomban be is fejez, és a maga tökéletességében, múzeumba tesz.

Utána pedig már egy egészen új korszak kezdődik el. A csodák korszaka… A GRIN „ugrások” többé már minden bizonnyal felülmúlhatatlan kora. Az ember és a végtelen, a világmindenség és az értelem egységének kora.

Az már nem (lesz) igazi űrhajó. Hanem inkább valami egyetemes, civilizációs kapcsoló.

Az emberi kultúra újra lép. Most még nem egészen tudható, hogy mekkorát. Az pedig nem is sejthető, hogy hová. Hogy ezt a lépést felemelkedés, vagy a végső összeomlás követi-e majd…? De megtörténik. Most már biztosan – és nemsokára.

Ezt a „hagyományos” üzemanyagú, feszített űrhajót azonban a GRIN már nem előzi meg. Legfeljebb utoléri.

Felix Sira kapitány!

Sebastiano Borneo kapitány!

Thomas Glenn pilóta!

A Föld visszavár titeket!

A Föld bolygótól félmillió kilométernyire indul be a Program. Először az utazó egység, majd az egész gyorsító-rendszer forogni kezd. A szöggyorsulás hatalmasan, a szögsebesség határtalanul megnő, de a neutronszállal megerősített szerkezetek igénybevétele még csak néhány százalékos, amikor az antihélium diffúziója megindul.

Az utolsó Stellaria csillaghajó lezuhan a Galaktikába.

A külső Naprendszert „lassan” (másodpercenként háromszázezer kilométeres sebességgel) átszúrja egy vékony fényvonal. Ez a vonal – „kívülről” szemlélve – látszólag egy szűk kúpfelületet rajzol ki. Nem valóságos felületet. A földi megfigyelők optikai érzékelői hamarosan sávszóródást, majd függvényszakadást jeleznek. A Stellaria már egyáltalán nem ott van, ahol pillanatnyilag észlelhető.

Noha a perdület stabilizálja a forgó szerkezet mindenkori helyzetét az anyagi világban, bármilyen külső megfigyelő számára olyan, mintha egyszerre több helyen lenne. Elképesztően hamar kialakul a relativisztikus fázis.

Az a három ember most már akkor sem létezne, ha egyébként a testük anyaga kibírná az iszonyatos gravitációs terhelést. Nem ugyanabban a világban léteznének, mint földi megfigyelőik. Fizikai értelemben: ne keressük őket többé. Az általános relativitás eszméi szerint pedig: ne is gondoljunk rájuk.

A Nito Super-Stellaria egyszerre szakadt el az emberiség összes, elektromágneses elven működő műszerétől. Körülbelül akkor, amikor az ENSZ Világpolitikai Bizottsága befejezte a „vizsgálatot”.

A tárgyalás zártkörű, a határozat nyilvános: „Az Űrkutatási Szekció helyesen döntött.” Ha az emberiség képes arra, hogy egy létező, galaktikus társ-civilizációt felkeressen, akkor azt haladéktalanul fel is kell keresnie! Mielőtt még azok keresnék fel a Földet…

A határozat második tétele: A gravitációs interferencián alapuló térbeli (időn kívüli) közlekedés programjának megvalósítását fel kell gyorsítani! A világszervezet rendelkezésére álló minden eszközzel, korlátlan anyagi támogatással. És szigorúan rendszeres beszámolási kötelezettséggel.