Részlet Elisabetta Vernier ClipArt c. fantasztikus könyvéből

Maze

A Maze kezdett kiürülni.

Nagyon mozgalmas este volt, a Kutya rendesen elfáradt. Talán ostobaságnak tűnik, ha valaki kocsmában futkos, intézi a főnöke különleges megbízásait, de csak annak, aki nem ismeri a Koponyát. Kutya viszont tudta, hogy a Koponya a legkisebb lazsálást sem tűri munka közben, és a legkisebb hibát is azonnal felvési az ő foltos bőrére.

A Koponya nem a gyengédségéről volt híres.

Félelmes és tisztelt főnök volt a Perifériának ebben az övezetében. Az éjszakai lokál titokzatos tulajdonosa úgyszólván támadhatatlan volt, elsősorban azért, mert személyesen intézte az ügyeket, de mindenekelőtt azért, mert rendkívül ügyesen tüntette el törvénytelen üzelmeinek nyomait.

Az biztos, hogy az ő üzletei eltörpültek az olyan óriásoké mellett, mint a Jakuza vagy a Multik, de a Koponya értette a dolgát, és a Kutya bizonyos volt benne, hogy egyszer még magasra jut. A Kutya akkor is mellette akart lenni hűséges csicskásként, mert erre volt tehetsége, és génkezelt DNS-e is erre sarkallta. Ha elveszíti ezt a munkát, nem lesz hely, ahol meghúzhatja magát.

Mihez kezdhet az, aki ilyen mutáns, mint ő? Foltos bőrű, lógó fülű, húszcentis, kékes nyelv fittyen elő a négy szemfoga közül, amelyek a Biogen tanúsítványa szerint dobermannból származnak? Valószínűleg semmihez. A Kutya éjjel-nappal azon volt, hogy a Koponya kedvébe járjon, akit szolgalelkűen gazdának hívott.

A csúcsforgalom már lement a Maze-ben: annyi volt hátra, hogy kitakarítson hátul, és levegye a százalékot az örökké bekokszolt Koponya Görlökről. A kokaint a Koponya kedvezményes áron szállította az ügyfeleinek.

A Kutya egytől-egyig gyűlölte a lányokat. Mást sem tettek, mint őt basztatták ezek a szarháziak: a mellüket és a seggüket riszálták az orra előtt minden este, de nem engedték, hogy bármit csináljon, azt mondták, nagyon jól tudják, hogy puhapöcsű.

Sajnos ebben igazuk volt, ez a szomorú igazság: az immunoszupresszív gyógyszerek, amelyeket azért szedett, hogy az átültetett szervek ki ne lökődjenek, elnyomták az allergén reakciókat, de sajnos sok minden mást is.

De a Kutya nem szerette, ha emlékeztetik rá. Körbenézett a füstös lokálban, és örömmel tapasztalta, hogy egyik lány sem végzett még ügyfelével. Vagyis maradt egy kis ideje a rég megérdemelt pihenésre.

–Mac! – fordult a robothoz, amely a bárpultnál szolgált ki. Ötéves, öreg See-Mac, de az ilyen rutinfeladatokat el tudja végezni. Szerencsére a koktélok keverése és felszolgálása nem igényel különösebben magas színvonalú agyműködést, máskülönben ez a kellemetlen feladat is rá maradna.

– Parancsol valamit, uram? – sziszegte a robot borzalmas fémhangon.

– Talált, konzervdoboz! Adj nekem egy Toxic Waste-et tisztán.

A robot, amely természeténél fogva nem volt képes megsértődni, regisztrálta a rendelést, és elindult a hűtőszekrény felé. A Kutya élvezte, hogy hatalma van, még ha csak egy ilyen tökéletlen, siralmas robot felett is.

Nyílt az ajtó, belépett Andy, a Koponya egyik közeli munkatársa. A szokásos nőcsábász stílusában agyonbrillantinozva indult a zugába, a kocsma mélyén lapuló, elszigetelt szeparéba, amelyik a legcsöndesebb volt.

Miután kényelmesen elhelyezkedett, elővette a notebookját és nekilátott, hogy kasszát csináljon. Bizonyára sikeres orgazda lehet, gondolta a Kutya némi irigységgel, hiszen ma is vadonatúj ing van rajta, olyan fehér, hogy a terem neonfényében szinte foszforeszkál, akárcsak Andy tökéletes fogai.

Micsoda kurafi! – gondolta Kutya. Amilyen aranyifjú pofája van, a szemérmetlen nyuszikák sorba állnak előtte.

– Az ital, uram. Tíz új jent kérek.

– Csapd a Koponya számlájához, és ne zavarogj itt, hülye konzervdoboz.

A robot azonosította a Kutya hangszínét, a benne levő adatbank engedélyezte, hogy a ház számlájára írja a fogyasztását. Letette az italt, és elfoglalta állandó helyét a pultnál.

– Köszönöm, jó estét, uram.

– Köszönöm és kopj le! – mormolta Kutya, és egyetlen nyeletre gallér mögé küldte a koktélt, még mielőtt észrevehették volna, hogy potyázik.

© Hungarian edition, 2008, Metropolis Media