Részlet Antal József Justitia c. science-fiction könyvéből

1. Ébredés.

An.

An. An.

Hangok.

Először csak hangok.

Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom!

Hangok.

An! Ébredj, Justitia!

Érintés a bőrön, végighullámzik a testen. Epileptikus rángás.

„An. An vagyok!”

Vörös lobbanás valahol az agy látóközpontjában.

Sötétség.

Hang kívülről:

– Ébredj, An!

„An. An vagyok!”

Sípoló sóhaj. A tüdő lassan megtelik levegővel. Az emelkedő mellkas ritmikus fájdalma.

Egy ujj behajlik, még egy, még egy... ökölbe szorul a kéz. Elernyed.

– Visszajött. – közli a hang.

Kívül.

Felismerem: Iran nővér, helyesebben Iran Anya, még helyesebben az Iran Anya személyiségét őrző android hangja.

– Visszajöttem, Anyám. – mondja egy másik hang.

Belülről.

Felismerem: Darázs nővér, helyesebben An Oven, hibernálásból visszatért Justitia hangja.

Az én hangom.

Még gyönge vagyok, még csak az ujjaimat tudom mozgatni. Csupa görcs és fájdalom a testem.

Hagyom, hogy az android gyöngéden felültessen. Nincs könnyű dolga: izmaim, ízületeim nem támasztják a testemet, ráadásul az anabiotikus folyadéktól síkos vagyok, mint egy angolna.

Persze Iran Anya gyakorlott ebben! Vagy kétszázötven éve, hogy androidtestében ő ébreszti a hibernálóteremben az útnak induló Justitiákat.

Áldassék a neve!

Valamikor Justitia volt ő is, legendás Justitia, temérdek sikeres úttal a háta mögött; ő aztán tudja, hogy mire van szükségünk, amikor felébredünk a mélyálomból, amikor görcsök rázzák testünket, bugyogva ömlik elő tüdőnkből az anabiotikus lötty, a sejtjeinkben izzó fájdalom csak azért nem égeti ki az agyunkat, mert a tudat még messze jár, a talán a halálnál is mélyebb álom mezsgyéin...

Igen, Iran Anya tudja, mire van szükségünk!

Váltott zuhany és masszázs a mi üdvösségünk!

– Óvatosan, leányom! – az android lassan talpraállít, megtart, amíg lábaimba tessék-lássék visszatér az erő.

Elindulok, tétován, rogyadozva, érzem az Anya biztató ujjait könyökömön.

Szerencse, hogy nem látom magamat így: reszkető végtagokkal, bele-belerogyva az android óvó karjaiba, ahogy a lötty csorog belőlem és rólam, végig a lábamon.

Szerencse, hogy vak vagyok.

Szerencse?

A trutymó minden lépésemnél cuppog a talpam alatt.

Undorító!

A zuhany jó!

Forró és jeges sugarak csapkodják váltakozva a bőröm.

Jó lenne itt állni ebben a kellemes borzongásban örökre. Nem gondolni semmire...

Nem gondolni arra, hogy miféle borzalom történt valahol a külvilágban, egy távoli, idegen nap alatt, miért ébresztettek föl ki tudja, hány év mélyálom után.

Tényleg, mennyi is? Ötven év? Húsz? Öt? Esetleg egy?

– Mennyi volt, Anyám? – elzárom a vizet. Puha, nehéz törülköző borul a hátamra.

– Majdnem tizenkettő.

– Az Út?

– Később, An! Lazíts! Nehéz lesz.

Iran Anya csak tudja! Bíró maga is. Bíróvá vált, amikor elveszítette a testét és személyiségét a memóriakristályok fogadták magukba. Ő így akarta. Így legalább közel van imádott Yoyájához.

A lehető legközelebb.

Elmosolyodtam?!

Remélem nem vette észre! Nem szeretném megbántani...

Nincsenek már telepatikus képességei, de ismeri minden rezdülésünket, olvas belőlünk még így is…

A zuhany jót tett, tudatom kitisztult, ha testem még nem is engedelmeskedik tökéletesen.

A test bajára ott a masszázs. Felfekszem az asztalra s amíg az android hűvös ujjai izmaimat gyúrják, magamban lassan a Justitiák Kánonját ismételgetem:

„Első legyen a Törvény,

Második a Tudás,

Harmadik a Döntés,

Negyedik az Erő,

Utolsó az Ítélet!„

Mire századszor is elmorzsolom, testem és lelkem felkészült, hogy megismerkedjem a Küldetéssel.

Felülök, lábam nem érinti a padlót, harangozok a lábammal, várom, hogy az android ideadja a ruháimat. Nem érzem jól magam mezítelenül...

De nem történik semmi, hallom, hogy az android lassan eltávolodik, csak reménykedem, hogy a ruháimat hozza. Ilyesmiről még nem hallottam. Fázom. Hűvös fuvallatok csapkodják a bőrömet, jobb felől húz, nem is tudtam, hogy arrafelé is van ajtó... Bár lehet, hogy csak átrendezték a termet... Értelmetlen...

Végre jön az android!

Megáll, valamit letesz mellém az asztalra. Kitapogatom: nem a ruhám!

Gömbölyű, sima, az oldalán beállítócsavarok, kábelcsatlakozók... Spirálba tekeredett vezetékek vesznek el valahol, ahová már nem érek el...

Hipnopedikus oktatósisak.

– Fázom, Anyám!

– Bocsáss meg, Darázs! Elfelejtettem ebben a kapkodásban...

Így!

Elfelejtette!

Képes volt elfelejteni Mag Szektor legnagyobb számítógépének memóriakristályaiban.

Mindegy. Már adja is egyenként a ruhadarabjaimat. Alsónemű, vékony, klimatizált kezeslábas. Érzem, piros: a kedvenc színem. A mellény fehér. A ház színei.

Megnyugszom.

Talán mégsem olyan veszélyes az Út. Semmi álcázóruha, semmi különleges felszerelés.

– Kezdjük, leányom! – Hangjába mintha árnyalatnyi türelmetlenség vegyülne. Hiába is tiltakoznék, a fejemre illeszti a sisakot, beállítja a finomhangolókat. Megadom magam. Sóhajtva felveszem az ülő relaxációs pózt. Gyorsan elérem a befogadó tudatszintet.

A sisak bekapcsol:

Félhomály. Zöld foltok. Zöld fal. Fák. Ágak. Levelek. Aljnövényzet. Dzsungel. Piros pötty. Piros pötty. Piros tócsa a fűben. Vér. Egy láb. Dzsungel. Az ég. Újra a láb. Bakancs, zöld nadrág. Zubbony. Nagyobb vértócsa. Égett szélű nagy seb a nyakon. Fű. Avar. Rakétapisztoly torka. Aljnövényzet. Faágak. Az ég. Szürkeség. Sötétség. Monoton, orrhangú férfibeszéd. Akcentusos központi. „Nagyjából ugyanez a helyzet a testőrség többi tagjával is. Megmutatom újra a sebet!” Vértócsa. Égett szél? nagy seb. Egyre közelebbről. Egy ujj követi a seb vonalát. Szenvtelen férfihang. Nem az orrhangú. Alig érezhető akcentus. „A seb jobbról balra, rézsút lefelé húzódik. Bal szélén a bőr megpörkölődött. Erőtérpenge.” Arc közelről. Kimeredt szem, tágra nyitott száj. „A tettes hátulról támadott, jobb kézzel betapasztotta az áldozat száját, egyidejűleg hátrarántotta a testet, kifeszítette a nyakat és szabad kezével egyetlen mozdulattal elvágta az áldozat torkát. Három dolog biztos. Egy: a tettes a bal kezét használta a finomabb munkához. Látható a vágás irányán és ezt mutatják a többi testőrön és a hercegeken talált sebek is. Kettő: nagyon erős és gyors. Ezek a testőrök tíz rendszer legkiválóbb harcosai, mégis egyetlen mukkanás nélkül haltak meg. Tizennégy profi gyilkos! Ha a nyomdetektorok nem mutatnák egyértelműen, hogy csak egyetlen ember járt a helyszínen, azt mondanám, egy kommandó csapott itt le. Ja, harmadszor: mindenre elszánt lehet, nem zavarta, hogy tetőtől talpig véres lett...” Az orrhangú. „Megyek a hercegekhez!” Szürkeség. Őserdő. Széles csapás. Tisztás. Vér. Letaposott aljnövényzet. Férfiholttest. Hanyatt, kicsavarodott lábbal. Vadászöltözék. Vérfolt a hason, a mellen. Pörkölt szélű lyuk a zekén. Fű. Férfiholttest. Bal oldalán. Kicsavarodott bal kéz a hát mögött. Vadászöltözék. Jobb oldalán szakadt, enyhén véres. Sötétség. „Szar! Harw! Ez a szar megint bedöglött! Szólhatnál már, hogy küldjenek újat!” „Szóltam. Bütyköld meg, kisfiam!” Csattanás. Az ég. „ Na végre! Folytatom.” Véres zeke. Vértócsa. Feltúrt avar. Három rakétapuska. Fű. Rakétapuska. Letört ág. Férfiholttest. Háton. Sötétség. „A...!” Csattanás. „Azért!” Seb a jobb alkaron. Égett ruhaujj. Kevés vér. Seb a bal combon. Égésnyom. Kevés vér. Véres felsőtest. Égett seb a bordák alatt. Vértócsa. Fű. Bokrok. Férfiholttest. Hasán. Ágakból épített les. Fonnyadt levelek. Fű. Hőtároló kulacs. Élelmiszerzsák. Rakétapuska tárak. Fű. Szürkeség. Sötétség. Az orrhangú beszél. „Visszamegyek a trónörököshöz! Ott látszik a legjobban.” Érthetetlen morgás. „Itt van!” A háton fekvő test. „Gier herceg.” A másik hang. „A trónörökös testén több seb is található.” A karseb közelről. A kép kimerevedik. Seb a combon. Közelkép. A mellseb. Közelkép. Kimerevedik. „A karon és combon csak a felületi sérülések láthatók. A herceg halálát a mellkasi szúrt seb okozta.” Egy ujj a seb alsó részére mutat. „Itt, közvetlenül a bordák alatt! A ruházaton kiterjedt, hosszúkás égésnyom látható, jobbról rézsút fölfelé balra.” Ormótlan, szürke doboz furakszik a képbe. Fedél kattan. Kapcsolók. Képernyő. Zavaros, kusza vonalak. Nagyfelbontású kézi ultrahangos tomográf. Kéz a kapcsolók között. A kép összeáll. Ruhaszövet. Bőr. Izomrostok. A bordák rácsa. A tüdő. A szív. Roncsolás, vérömlenyek. Vastag, fekete égésnyom ferdén a szívig. ”Látható: jobbról balra. Bővebbet a boncolás után.” Szürkeség. Sötétség.

Ébresztőimpulzus.

A sisak kikapcsol.

Maradok a pózban, várom a folytatást.

– Kelj fel, Darázs! – hallom az Anya hangját. – Nincs tovább.

– Nincs tovább!

Összerezzenek.

Férfihang a hibernátorteremben!

– Nyugalom, Oven nővér! Yoya vagyok.

Yoya! A Főbíró személyesen!

Persze megismerhettem volna a hangját... Az ördögbe! Mint egy tizenéves fruska! Darázs!

Persze, ha a Főbíró személyesen indítja útnak az embert... Ilyesmire nem emlékszem a ház történetében! Mégsem akármilyen Út lesz ez!

És még jóformán semmit sem tudok az egészről. Bár... Tizennyolc halott egyetlen emberre! Késsel...

Ördög.

– Nos, mi a véleményed, Darázs?

A Főbíró becenevemen szólított! Lesz ez még cifrább is?

– Igen kevés információhoz jutottam, Bíró, de minden jel szerint profi bérgyilkossal állunk szemben. Csak idő kérdése, hogy megtaláljam!

– A dolog nem ilyen egyszerű, leányom! – a Főbíró hangjában türelmetlenség. Mi ez az egész?

– Ha megkaphatnám a boncolási jegyzőkönyveket és a jelentést a nyomdetektálásról...– próbálkozom.

– Nincs boncolási jegyzőkönyv! – Yoya leplezetlenül ingerült. – Nincs nyomdetektálás! – Megenyhülten folytatja. – A nagyherceg nem engedélyezte fiai boncolását. A nyomkövetésről pedig csak egy rövid jelentést kaptunk. Olvassa, Iran nővér!

– „Mivel a nyomozócsoport csak az elkövetés után nyolc órával érkezett a helyszínre, IR detektálásra nem volt lehetőség. A tettes ismeretlen illatanyaggal elfedte saját szagspektrumát, így csak az ismeretlen anyag követésére volt mód. Eszerint: a tettes a hajtás vonala felől érkezett a hercegi leshelyhez, majd sorban leterítette a testőrség tagjait. Ezután hátulról a hercegi fedezékbe hatolt, meglepte a reggelijüket fogyasztó hercegeket, majd rövid dulakodás után megölte őket. A bűntény után a tettes az ellenkező irányba távozott, elhagyta az erdőt, majd a szavannán tízpercnyi gyaloglás után járműre szállt. Jelentés vége. Ismeretlen eredetű szagspektrum mellékelve.” Satöbbi, satöbbi...

– Köszönöm, Iran nővér. Kaptam még egy rövid összefoglalót a nyomozás vezetőjétől. Harw Kenno jó barátunk. Ezt majd olvasom én. „A boncolást nem engedélyezte a vén gazember, de azért a tomográffal jól átvizsgáltuk a tetemeket! A testőröknél semmi különös, de a hercegeket megkötözte, mielőtt megölte őket. Aztán egyenként elengedte őket, és szabályos párviadalban végzett velük! Ha érdekel a véleményem, ez nem holmi bérgyilkosság. Inkább afféle leszámolásnak látszik. Remélem, ha kitör a háború, számíthatok Lalla...” Errh, erh... Ez nem tartozik ide.

Yoya köhögött! A memóriakristályokban ingerelhette valami nem létező torkát! Még hogy nem tartozik ide! Nem véletlenül olvasta föl azt a félmondatot...

Szóval háború lehet az ügyből! De hol, az Isten szent nevére?

Úgy látszik a Főbíró olvas a gondolataimban:

– Mag Szektor két legerősebb királysága Wen és Ark hagyományosan ellenséges viszonyban állnak egymással. Titokban mégis mindkét uralkodóháznak kereskedelmi érdekeltségei vannak a másik birodalomban. Mostanra megérett az idő – és ebben nem kis része van a Háznak –, hogy ezeket az érdekeltségeket legalizálják. Ebből a célból utazott Wenbe Ark négy hercege és kancellárja. A protokoll egyik eleme vadászat volt a kellemes éghajlatú Ed–Wen bolygón. Vadászat a csak ezen a bolygón honos ragadozó óriás sáskára. Ezen a vadászaton követték el a gyilkosságokat. A bolygó azóta zárlat alatt van, Wen és Ark hajói őrzik. A tettes nem hagyhatta el Ed–Went.

– A zárlat előtt sem? – Felesleges kérdés...

– Nem. A bűntényt harmincnyolc perccel az elkövetés után már felfedezték, és a zárlat azonnal fölállt. Ez alatt a fél óra alatt egyetlen hajó sem hagyta el a felszínt.

– Ha jól emlékszem Ed–Wen a királyság negyedik legnépesebb világa...

– Igen. Kétmilliárd lakosa van.

Csak? A fele nő, negyedét kizárhatom a kora vagy az egészségi állapota miatt...Maradt ötszázmillió gyanúsított. Remek munka lesz! Van hozzá egy azonosítatlan szagmintám. És persze ne felejtsük el, a tettes balkezes. Ha igaz...

– Az Út kulcsszava az idő, Darázs! Sawn nagyherceg ultimátumot küldött IV. Vend királynak: amennyiben egy hónapon belül nem szolgáltatják ki Arknak a tettest és bűntársait, úgy maga szolgáltat igazságot. Teljes haderejével.

– Ki az a Sawn nagyherceg?. Arkban a de Lorian dinasztia uralkodik...

– Uralkodott, Darázs. Amíg anabiózisban voltál, a nagyherceg elűzte a de Lorian dinasztiát. Igazság szerint kiirtotta az egész királyi családot. Nem koronáztatta magát királlyá, mint kormányzó uralkodik, de ő Ark tényleges ura.

– A tettes lehet valami Lorian rokon, vagy egy királyhű nemesember. Ez megmagyarázza a párviadalokat... Kézenfekvő, hogy Wenbe menekültek...

Csend.

Hosszúra nyúlik, de tudom, hogy Yoya itt maradt. Mintha a tarkómon érezném nemlétező leheletét... Úgyis elmondja amit akar.

Tessék!

– An Oven!

– Igen, Bíró!

– Tudnod kell, hogy ez az út a legfontosabb a Ház megalapítása óta. Tizenkét év hosszú idő. Ark és Wen körül bonyolult szövetségi rendszerek hálója alakult ki a Sawn hatalomátvétel óta. Ha a két királyság egymásnak ugrik, lángba borul az egész Mag Szektor. Ez pedig mindannak a végét jelenti, melyet a Ház ezer éves fennállása alatt létrehozott! – Yoya hangja elhalkult. – Lehet, hogy magát a Házat is elsöpri egy ekkora háború...

Ez nem történhet meg!

– A Törvény ereje megvédi a Házat! – mondom ki hangosan.

– A háborúban nincsenek törvények, Darázs!

– Hallgass meg egy mesét, Darázs!

Iran Anya meséi! Elkísérnek bennünket kislánykorunktól fogva, attól kezdve, hogy átléptük a Ház küszöbét. És minden meséből valami újat tanulunk.

„Hallgatlak, Anyám!”

– Hallgatlak, Anyám!

De Yoya szólal meg:

– Olyan dolgokról hallasz majd, Darázs, melyeket a Házban is csak kevesen ismernek. Soha, senkinek nem beszélhetsz róluk. A Ház biztonsága, az egész Galaxis jövője áll vagy bukik azon, hogy titkaink titkok maradjanak.

Yoya természetesen körülményes és emelkedett, mint mindig. Ő a Főbíró.

Még egyszer!

– Hallgatlak, Anyám!

– Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bíró. Itt lakott Lalla bolygón, szabad idejében a bolygó sivatagait kutatta. Egyszer aztán szörnyű homokvihar tört rá a pusztaság mélyén. Már azt hitte vége az életének, amikor észrevette, hogy a szél különös épületeket takart ki a homok alól. Odavánszorgott, a falnak dőlt, mire az megnyílt előtte, s ő bezuhant a résen, és eszméletlenül terült el a padlón. Amikor magához tért, világos, nagy teremben találta magát. A falakon ősi feliratok, eleven képek villóztak. A bíró kibetűzte az ódon betűket: „SZÖVETSÉGI KÖNYVTÁR – LALLA-PUR”. Ez a Ház alapításáról szóló mese.

– A bírót Yoyának nevezték – folytatta a Főbíró, – és kincset talált Lalla homokja alatt. Kezében volt az ősök minden tudása...

Mi ez? A Ház történetével traktálnak? Tizenkét éves korom óta ismerem! „Akkor bíró felépítette a Házat, és a Törvény hatalma növekedni kezdett Mag Szektorban. Ez a Törvény hatalmáról szóló mese.”

Az eleje.

És a vége:

„És azokat a nőket pedig Justitiának nevezték, és nemlátó szemük az Igazság fényét veti a világra. Kardjuk az Ő kardja, Páncéljuk az Ő páncélja. Kísérje Útjukat a Törvény!”

Mi ütött belém? Mesével szórakoztatom magam, odakünn pedig egy tizennyolcszoros gyilkos vár rám. És a háború réme! Háromszáz éve Mag Szektor népe hírből sem ismeri a háborút...

– Jól tudom, hogy ismered a Ház történetét, Darázs! – Yoya hangja. – Csak azért idéztük fel a kezdeteket, hogy tisztában légy azzal, a Ház hatalma a régmúlt homályába vesző Galaxis Szövetség tudásán alapszik. A Végítélet Háborúk előtti időkből származó tudáson...

A Végítélet Háborúk! Az emberi történelem legkegyetlenebb háborúi. Amikor utoljára vetettek be Tiltott Erőket. Amikor egész szektorokat tett lakatlanná a radioaktív por, bolygók ezrei váltak sivataggá, milliárdok párologtak el egyetlen villanásban vagy sorvadtak el sugárbetegségben. Csak nem azt akarja mondani a Bíró, hogy...

– A Ház hatalma mögött az atomenergia áll. Ez a mi legfőbb titkunk, Darázs! A Törvény valódi ereje az a Tiltott Erő, amelyet a Galaxis minden jelentősebb vallása kiátkozás terhe mellett tilt, és titokban minden világi hatalma a megszerzésére vágyik. De az a tudás elveszett... Legalábbis a Galaxis többi része számára.

Erőszakkal kell visszafognom magam, hogy ne vessek rontás elleni jelet a levegőbe. Tehát a Ház rendíthetetlennek hitt materialista nevelése csak törékeny máz gyermekkorom babonáinak tompa agyagja fölött. Már repedezik is... Egy hang merül fel emlékeimben:

„katt, katt, katt...” A Szent Számláló hangja. Csoszogó léptek, hosszú köntösök suhogása, monoton kántálás. Hirtelen összeverődött emberek kíváncsi moraja. A csoszogás megszűnik, a kántálás fölerősödik. Tompa puffanások, fa reccsen. Futó lábak dobogása. „Kerítsd! Kerítsd!” Ökölcsapások, fájdalomkiáltás, zuhanó test robaja. Lábak lépcsőn föl, lépcsőn le. Földre szórt holmik csörömpölése „Kit, kit, kit, kit...” A Szent Számláló hangja hisztérikussá válik. „Íme, testvérek, ez az ember a gonosz hálójába került! Tiltott erő forrásával szennyezte be magát, és ezt cselekedte volna testvéreivel is! Isten és ember előtt a legutálatosabb bűnt követte el! Mi legyen hát a sorsa?! Ítéljetek, testvérek!” „Rontás!!” „ Rontás!!!” „ Halál rá!” A tömeg egybeolvadt hangja. „Halál!” Dulakodás. Érthetetlen kiáltások, ökölcsapások. Halálordítás. Csönd. A tömeg szétszéled. „katt, katt, katt...” A Szent Számláló nyugodt hangja.

Megkapta, amit akart.

Vért.

Halált.

Ma már tudom, a vén Kyre apó daganatokat gyógyított sugárzással. Életeket mentett meg...

Életeket a Tiltott Erővel. Ha ő megtehette, én miért ne? Meg kell akadályoznom a háborút. Életeket menteni. Pokolba a repedésekkel!

A radioaktív pokolba!

– Tudom, hogy nehéz most neked – folytatja a Főbíró, – de azt is tudom, hogy belátod, a tudás önmagában nem jó vagy gonosz, csak az emberek cselekedetei által válik jóvá vagy gonosszá. Mi itt a Házban azon munkálkodunk, hogy a tudást újra elterjesszük az egész Galaxisban. A tudást és a Törvényt, mert az értelemhez azon keresztül vezet az út. Sokan tanulnak itt a Házban. Egyesek a tudás őrei, sőt fejlesztői lesznek, mások a tudomány magjait viszik szerte a Tejút világaira, megint mások arra vigyáznak, nehogy olyan ismeret kerüljön idő előtt napvilágra, amely veszélyes lehet. De csak ott tudnak eredményesen dolgozni, ahol a Törvény hatalma óvja őket. A Törvény, mely lassan megváltoztatja az emberek gondolkodását, a Törvény, mely értelmetlenné teszi a háborút, a Törvény, mely ma még gyenge, egy nagy háború nyom nélkül elsöpörne mindent, amit általa létrehoztunk...

– Őrizők, Magvetők és Gyomlálók – suttogom. – Akkor hát...

A mindig zsúfolt tantermek, a laboratóriumok, a folyosókon mélázó komoly növendékek. És én még azt hittem... Az hittem, mindez csak értünk van. Értünk, Justitiákért, hogy minél hatékonyabban terjeszthessük a Törvényt.

Az induló Justitiákat kiszolgáló növendék halk büszkesége.

Ki kit szolgál itt tehát?

– Főbíró! Készen állok!

© Hungarian edition, 2009, Metropolis Media Group Kft.